Egy „első igazi fellépés”margójára

Megérkezünk. Időutazunk. Nem leszünk elegen. Rosszul van, otthon hagyta, éhes. Mindegy. Megoldjuk. De még hogy! Bemelegítünk. Nevetünk. Érkeznek. Odaugrom. Aláírják. Leülnek. Meglepődnek. Nem zavartatjuk magunkat. Érkeznek. Leülnek. Néznek. Kötelező. Várnak. Mutatni, megfogni, lenyűgözni kell.
Elkezdjük. Köszönik, hogy elfogadtuk. A végén banán.

- Már nem jöttünk hiába – jegyzem meg magamnak, miközben az ország legfiatalabb játékmestere a bevezető szöveget mondja. Kard, pajzs, címer.., sok minden eszünkbe juthat róla… - Naná, - folytatom magammal a magasröptű beszélgetést- leginkább az, hogy egy címeres ökör vagyok, amiért ebbe beleugrottam – nézek végig a sok gyanakvó szempáron. Mindenkinek idegen ez a dolog, várják mi sül ki belőle. – Itt több ismeretlen van, mint bármelyik egyenletben, amit eddig meg kellett oldanom. Na, mindegy, gyerünk, sehogy még úgysem volt. 

Mire idáig jutok a filozofálásban, kiderül, többeknek ismerős már a playback. Erről szól az első történet: a korábbi társulattal és az új emberekkel kapcsolatban érzett ambivalenciáról mesélnek. Aztán fokozatosan enyhül a légkör, jönnek a történetek a helykeresésről, a távolságról, az otthontól való elszakadástól, a Pestre költözött nővérről, az álmokról, a grízes tésztáról, a grízes tésztáról szóló álmokról, egy nagymama szeretetéről és tanításáról. Váltakoznak a technikák: jelenet, folyékony szobor, ambivalencia, narráció stb. 

Észre sem vettem és a végére értünk, alig tudok választani, melyik belső konfliktust jelenítsem meg a lezáró tablóban. Eseménydús másfél óra volt, sok mély érzelem került felszínre. Örülök, hogy részt vehettem benne, annak ellenére, hogy az elején legszívesebben elszaladtam volna. És még a banán is finom volt.

Írta: Bálint Lili

Ismerős ismeretlenség

Újra örömmel hallom, hogy megyünk a Széchényi Kollégiumba. Ez már a harmadik évem, amikor ott fellépünk. Tehát nem volt ismeretlen a helyzet, sem a helyszín.

Megérkeztünk, rég látott társ is csatlakozott ez alkalomból. Bemelegítettünk, mindenki megkapta a ráruházott feladatot.

Megérkezett a közönség, és soraikban felfedezni vélek néhány ismerős arcot. Izgultam és kíváncsian vártam mi fog történni. Érdekeltek a történetek és a visszajátszódó játék is.

Bele is vágtunk. Magdi bemutatta a társulatot köztük engem is, majd átadta a stafétát. Készültem a helyzetre, és belevágtam gondolataimmal. KARD, PAJZS, CÍMER. Konfliktusokat előidéző szimbólumok. Értékeket képviselnek. Az értékek pedig bennünk vannak, magunkkal hozzuk. A kollégisták is hoznak magukkal otthonról értékeket. Most is ez történt. Az előadás elején még kiderült, hogy a jelenlévők fele önszántából érkezett, semmilyen kötelező jelleggel, ez meglepett és öröm szikrát gyújtott a szememben.

Következő érzések voltak az est fénypontjában: kíváncsiság, betegség, vágyakozás, elengedés, visszaemlékezés, távolság, nagyi, szakma, otthon-kollégium.

Érdekes felfedezést tettem még. Ebben a kollégiumban harmadjára fordulok meg fellépések során. Az előadás címe három szóból áll. Az Élményszínháznak három éve vagyok a tagja.

Köszönöm ezt a csodálatos estét a Közönségnek, a szervezőknek, a Játszóknak: Lili, Laci, Bence, Nóri, Timi, Magdi, a fotósnak: Jázmin és Magdi.

Játékmester: Pataki Kitti

"Elmétek legyen összhangban a mindenség törvényeivel; testetek legyen összhangban a mindenség mozgásával; testetek és lelketek váljon eggyé, forrjon egybe a mindenség működésével!"
(Uesiba Morihei, aki egy legyőzhetetlen harcos volt)

Írta: Pataki Kitti                                                                                Képek itt