2014. április 14., hétfő

Kollégimi lét - a Szent-Györgyi Albert Kollégiumban

Mert nekünk ott van az otthonunk,
Ahol gyermekként játszottunk.
Apánk az ajtóban állt, anyánk étellel várt,
Ahol ébren is álmodtunk.

(Ismerős Arcok dalszöveg)

Kollégiumi Napokat, bocsánat: Napot, illetve Délutánt, pontosabban: Két órát rendeztek a Szegyában, melyre a diákok meghívtak bennünket. A kollégisták,akiknek kevesebb jut az otthon illatából, mint a bejárós vagy helybéli diákoknak.

Keserű égett olaj szaga lengte át a folyosót, ahová érkeztünk. A fiatalok MOSOLYogva jöttek az előadásra, ezzel kezdtük a közös alkotást, Fabi mosolygós örömével Bence láttán.


Timi fogalmazta meg többük várakozó kíváncsiságát, aháromévvel ezelőtti önismereti érzés emlékeket idézte egy fekete hajú lányka, aki mára felnőtt. Vivien felidézte a kollégiumba kerülése tanácstalanság érzését, ami mára hálává alakult a négy év alatt. Ennyi idő sok is volt ahhoz, hogy megszokja megszökés helyett a kollégiumi menza ízeit.


Andi megosztotta félelmét és halogató kisördögét a matek kis érettségi kapcsán, amit jelenetben adtunk vissza. Majd egy táblás játékkal zártuk a találkozást, melybe Fabi is bekapcsolódott Bence társaként: Apa - lánya játékot rögtönöztek. 


Keretesen zárult a találkozás a kollégista lányokkal: kintről édes gofri illat lebegett be, a gofrit a diákok maguk készítettek. Az íze is az édes otthont idézte. Köszönjük!

Játszók:Hocz György, Dencs Nikoletta, Kolarovszki Tímea, Knyihár Ildikó, Pesti Laura, Vikor Bence,Játékmester: Novák Magdolna

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése