"Újra itthon!"

Szlovák Kollégiumban léptünk fel. Előtte nagy rohanásban voltam az idővel, magammal, illetve az energiát adó kávémmal, hogy mindenhol megjelenhessek teljes mivoltommal. Sikerült, küldetés teljesítve. Gondoltam.

Beléptem egykori iskolám ajtaján, és kavarogva törtek fel bennem az emlékeim. 13 évet töltöttem el itt. Reménykedtem az ismerős arcok pillantásában.

2013-02-26. Szlovák koleszban

Bejelentkeztem ideérkezésem történetével, majd rövid technikai szünet után kezdődött az előadás.

A közönség felé “hazaértem” kifejezéssel mutatkoztam be. Volt aki értette, hiszen ismerjük egymást, viszont a többségük idegen szemekkel nézett rám.

Úgy éreztem a szívem részekre oszlik. Egyrészt az emlékek világában ragadtam, másrészt a kíváncsiság hajtott. Idegennek éreztem a közönséget régi otthonomban. Az otthon, a playback világa lett nekem.

Az egyik mesélő igen ambivalensen, szaggatottan nyilatkozott a barátsággal kapcsolatos érzéseiről, kapcsolatokról, melyek fontosak, de megszakadnak. Mentőövként megajánlottam egy echot, mert úgy éreztem, ide ez kell. Bennem is visszhangzik. Nekem ki dob mentőövet?

Kiszakadtam a mindennapok rohanásából, s bár fizikailag lemerültem, érzelmileg feltöltődve tértem otthonomba, az ágyamba.

Írta: Pataki Kitti